2020. május 22., péntek

Katolikus hittan


Óraterv- 1. osztály
A mennybemenetel

Te kaptál már ajándékot valaha? Biztosan. És milyen ajándékot kaptunk Istentől mindannyian? Melyik Isten legnagyobb ajándéka? (örök élet) Ezt onnan tudjuk, hogy Jézus elmondta nekünk, és előre is ment a mennyországba.  

Feltámadása után Jézus sokszor megjelent a tanítványoknak és  egy alkalommal azt kérte tőlük, hogy menjenek az Olajfák hegyére, mert ott majd viszontlátják. Ők engedelmeskedtek a kérésnek, s Jézus megjelent előttük. Azt mondta nekik: „ Menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványommá minden népet! És én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” Azután megáldotta őket és a szemük láttára felemelkedett a hegyről. A tanítványok tágra nyílt szemmel nézték, egészen addig, amíg egy felhő el nem takarta előlük Őt. Ahogy ott álltak, egyszerre angyalok álltak meg mellettük ragyogó fehér ruhában. Így szóltak: Miért álltok itt égre emelt szemmel? Jézus felment a mennybe, de majd egyszer újra eljön. Most menjetek, és tegyétek meg mindazt, amit Jézus rátok hagyott! Ekkor nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dícsérték és magasztalták Istent.  

Történet meghallgatása (Biblia gyerekeknek): https://www.youtube.com/watch?v=yyJyDIV0ZyM


Az Úr Jézus visszament a Mennybe, de itt is velünk szeretett volna maradni. 
Hogyan van jelen az életünkben az Úr Jézus?
-          Szüleink, nagyszüleink gondoskodó szeretetén keresztül.
-          Jó testvéreinkben, barátainkban és a mi szívünkben is.
-          Jelen van a Szentírásba, más szóval a Bibliában, amelyből megismerhetjük Őt, hogy mennyire szeret minket.
-          Tanít minket a jó papok, tanítók által.
-          És üzen nekünk – nap, mint nap -  a lelkiismeretünkben.

Házi feladat: Tankönyv 65. oldal, tárgyak kiválogatása és saját polc rajza.

Heti gyakorlat:
1.  
Az Úr Jézus helyet készített nekünk a mennyben, de addig itt a földön is van kedves otthonunk. A következő héten tarts rendet a szobádban, pakold el a játékaidat, hogy öröm legyen belépni hozzád!

2.Gondolkodj el, te hogyan és kik által tapasztalod meg a Jóisten szeretetét?

3.Amikor valami jót kapsz, vagy segít neked valaki, ne csak neki köszönd meg, hanem mindig a Jóistennek is!

Rövid ima:
1.Köszönjük Jézus, hogy helyet készítesz nekünk a mennyben! Segíts jónak lennünk!
2.Jézusunk, segíts úgy élnünk, hogy mindig vágyakozzunk eljutni országodba!

Dal:
1.Terád vár egy szép ország (EP) (kotta+szöveg is)
https://www.youtube.com/watch?v=LXzGN_z0sok


3.vidám dal: https://www.youtube.com/watch?v=QPT_Ji2zlS8
(Fenn a menny egy nagyszerű hely, folyik ott a méz és a tej, meglátom arcát, látom hely, fenn a menny egy nagyszerű hely /oda tartok én/)
Játékos összefoglalás:

MENNYBEMENETEL PUZZLE:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Angol 2021.05.25. kedd Revision of Unit 1 & 2

 Kedves Szülők és Gyerekek! A mai órán a következő feladatokat oldottuk meg és ellenőriztük: Mf 20/1.2; Mf 21/ 3,4; Mf 19/2. és MF 12/ 2. A ...