1. osztály
33. lecke
Mária, a mi példaképünk
Szerinted az apostolok mindent elsőre
megértették, amit Jézus mondott? Vonakodás nélkül megtették, amit Jézus kért
tőlük, vagy néha Jézusnak kellett velük bajlódni?
-Kellett bizony, hiszen nem olyan
könnyű megtenni mindig, azt amit Jézus kér.
Volt már veled olyan, hogy jó akartál lenni,
aztán mégsem sikerült?
Képzeld! Volt egy olyan ember, aki egész életében
úgy élt, hogy mindig kedves volt a Mennyei atya előtt. Szerinted ki lehetett Ő?
-Igen ő volt Jézus édesanyja: Mária
Kedves Gyerekek!
Ebben
a leckében égi Édesanyánkat ismerjük meg kicsit jobban. A földön is kaptunk
édesanyát, akit vasárnap köszöntöttünk anyák napja alkalmából. Ugyanígy Jézus
édesanyjáról sem szabad megfeledkeznünk. Szűz Mária Isten legkedvesebb lánya.
Őt választotta ki, hogy Jézusnak anyja legyen. Mária bűn nélkül élt a földön.
Názáretben élt. Szent Józsefnek volt a jegyese. Máriát Gábriel angyal köszönti,
és hozza a hírt, hogy gyermeke fog születni, akit Jézusnak fognak nevezni.
Hogyan szoktad köszönteni édesanyádat
születésnapján, névnapján vagy anyák napján?
Biztosan adtál neki szép virágot,
készítettél valamilyen szép ajándékot és lehet, hogy mondtál egy szép verset
is! Miért tetted ezt? Mert nagyon szereted őt! Mivel tudod még kifejezni, hogy
szereted az anyukádat? Szót fogadsz neki, segítesz, kedvesen beszélgetsz,
becézgeted őt.
Tudtad-e, hogy nem csak földi anyukád
van, hanem égi édesanyád is? Tudod-e, hogy ki ő?
-Bizony Mária, Jézus anyukája.
Amikor a Mennyei Atya elhatározta, hogy
elküldi az Ő Fiát a Földre, szüksége volt egy édesanyára, aki majd a világra
hozza Jézust.
Ezért kiválasztott egy názáreti leányt, Máriát,
akinek a lelkét megóvta mindenfajta bűntől, vagyis segített neki, hogy teljesen
tiszta lehessen a lelke.
Milyen is volt Mária, Jézus édesanyja? Biztosan
láttatok már róla készült képet vagy szobrot a templomban.
Máriát mindig nagyon szépnek festik meg
a művészek. Amikor megszületett, kedves volt az arcocskája, de nem csak az, hanem
a lelke is ragyogóan szép tiszta volt.
Semmi rosszaság nem volt benne, csak
csupa jóság.
Ezért amikor felnőtt, a Mennyei Atya
elküldte hozzá angyalát, Gábrielt, hogy adja át neki az örömhírt, ő lesz Jézus
édesanyja. Erre a történetre biztosan emlékeztek, mert tanultuk Karácsony
előtt.
Hogy is köszöntötte az angyal Máriát?
1. -
Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled
Mária szeretetből IGENT mondott az
angyal szavára. Ezután meglátogatta idős rokonát, Erzsébetet, aki szintén gyermeket
várt. Ő így köszöntötte Máriát:
2. - Áldott vagy te az asszonyok között és
áldott a te méhednek gyümölcse!
(ezt a képet láthatjátok a
tankönyvben 70. oldal)
Majd Karácsonykor megszületett a kis
Jézus, akit Mária és férje, József, nagy szeretettel neveltek.
Igaz, szegények voltak, de mindig
elfogadták Isten akaratát.
Panaszkodott Mária a szegényes
körülményekre? Elégedetlenkedett? Egyáltalán nem.
Mindig azt tette, amit a Mennyei Atya
kért tőle.
De Mária szeretete akkor tündökölt a
legjobban, amikor Jézus meghalt a kereszten.
A tanítványok elfutottak, ő ott maradt,
nagyon szomorú volt, de Jézussal maradt.
Hol van most ő?
Amikor elérkezett földi
élete végéhez, Máriát Jézus testestől- lelkestől maga mellé vette a
mennyországba.
Ott él most is a Szentháromsággal, a
szentekkel és az angyalokkal, szeretettel imádkozik értünk, kéri Jézust, hogy
segítsen minket a jóban.
Ezért mi is bátran kérhetjük őt:
3.
-Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért
most és halálunk óráján.
Ezt a 3 számozott mondatot egymás után
elmondva megkapjuk az Üdvözlégy imádságot. Tanuljátok meg!
Milyen
tulajdonságait ismertük meg a Szűzanyának? Engedelmes, szolgálatkész, Istenre
figyelő, bátor, együttérző.
Mária nem csak Jézus édesanyja, hanem a mi Égi Édesanyánk is. Így május elején szoktuk köszönteni az édesanyákat. Máriát, a mi Égi Édesanyánk, őt is köszöntsük!
Mária nem csak Jézus édesanyja, hanem a mi Égi Édesanyánk is. Így május elején szoktuk köszönteni az édesanyákat. Máriát, a mi Égi Édesanyánk, őt is köszöntsük!
Nézzétek meg az erről szóló videót, a Riska
bábfilm sorozatban)1.7. Szűz Mária Isten anyja
Mária a mi égi édesanyánk, akit Jézus
adott nekünk.
Kövesd Mária példáját: Ha sikerült
valamilyen szívességet tenned másoknak, színezz ki egy korsót!
Tk. 71.o. Feladat megoldása
Összefoglalás
Milyen tulajdonságait
ismertük meg a Szűzanyának?
Engedelmes a Mennyei
Atyához segítőkész, szorgalmas, jószívű, alázatos, tiszta lelkű, egyszerű,
megértő, nem panaszkodik, bátor
Tanuljunk mi is tőle!
Ha van időd
és kedved:
Online képek sorba rendezése (E)
(Mária életeseményei): https://learningapps.org/display?v=pqtzni5gc20
Házi feladat
Nézd meg
figyelmesen a 71. oldalon a képeket! Mária példáját követve mit tennél ezekben
a helyzetekben? Majd színezd ki a képeket!