2020. május 15., péntek

Katolikus hittan


1.  osztály
33. lecke
Mária, a mi példaképünk


Szerinted az apostolok mindent elsőre megértették, amit Jézus mondott? Vonakodás nélkül megtették, amit Jézus kért tőlük, vagy néha Jézusnak kellett velük bajlódni?
              -Kellett bizony, hiszen nem olyan könnyű megtenni mindig, azt amit Jézus kér.

Volt már veled olyan, hogy jó akartál lenni, aztán mégsem sikerült?

Képzeld! Volt egy olyan ember, aki egész életében úgy élt, hogy mindig kedves volt a Mennyei atya előtt. Szerinted ki lehetett Ő?
-Igen ő volt Jézus édesanyja: Mária

 Kedves Gyerekek!
Ebben a leckében égi Édesanyánkat ismerjük meg kicsit jobban. A földön is kaptunk édesanyát, akit vasárnap köszöntöttünk anyák napja alkalmából. Ugyanígy Jézus édesanyjáról sem szabad megfeledkeznünk. Szűz Mária Isten legkedvesebb lánya. Őt választotta ki, hogy Jézusnak anyja legyen. Mária bűn nélkül élt a földön. Názáretben élt. Szent Józsefnek volt a jegyese. Máriát Gábriel angyal köszönti, és hozza a hírt, hogy gyermeke fog születni, akit Jézusnak fognak nevezni.

Hogyan szoktad köszönteni édesanyádat születésnapján, névnapján vagy anyák napján?

Biztosan adtál neki szép virágot, készítettél valamilyen szép ajándékot és lehet, hogy mondtál egy szép verset is! Miért tetted ezt? Mert nagyon szereted őt! Mivel tudod még kifejezni, hogy szereted az anyukádat? Szót fogadsz neki, segítesz, kedvesen beszélgetsz, becézgeted őt.

Tudtad-e, hogy nem csak földi anyukád van, hanem égi édesanyád is? Tudod-e, hogy ki ő?

-Bizony Mária, Jézus anyukája.


Amikor a Mennyei Atya elhatározta, hogy elküldi az Ő Fiát a Földre, szüksége volt egy édesanyára, aki majd a világra hozza Jézust.
Ezért kiválasztott egy názáreti leányt, Máriát, akinek a lelkét megóvta mindenfajta bűntől, vagyis segített neki, hogy teljesen tiszta lehessen a lelke.

Milyen is volt Mária, Jézus édesanyja? Biztosan láttatok már róla készült képet vagy szobrot a templomban.
Máriát mindig nagyon szépnek festik meg a művészek. Amikor megszületett, kedves volt az arcocskája, de nem csak az, hanem a lelke is ragyogóan szép tiszta volt.
Semmi rosszaság nem volt benne, csak csupa jóság.
Ezért amikor felnőtt, a Mennyei Atya elküldte hozzá angyalát, Gábrielt, hogy adja át neki az örömhírt, ő lesz Jézus édesanyja. Erre a történetre biztosan emlékeztek, mert tanultuk Karácsony előtt.

Hogy is köszöntötte az angyal Máriát?
       1.   - Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled

Mária szeretetből IGENT mondott az angyal szavára. Ezután meglátogatta idős rokonát, Erzsébetet, aki szintén gyermeket várt. Ő így köszöntötte Máriát:
         2. - Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse!
                (ezt a képet láthatjátok a tankönyvben 70. oldal)

Majd Karácsonykor megszületett a kis Jézus, akit Mária és férje, József, nagy szeretettel neveltek.
Igaz, szegények voltak, de mindig elfogadták Isten akaratát.
Panaszkodott Mária a szegényes körülményekre? Elégedetlenkedett? Egyáltalán nem.
Mindig azt tette, amit a Mennyei Atya kért tőle.
De Mária szeretete akkor tündökölt a legjobban, amikor Jézus meghalt a kereszten.
A tanítványok elfutottak, ő ott maradt, nagyon szomorú volt, de Jézussal maradt.

Hol van most ő?
Amikor elérkezett földi élete végéhez, Máriát Jézus testestől- lelkestől maga mellé vette a mennyországba.
Ott él most is a Szentháromsággal, a szentekkel és az angyalokkal, szeretettel imádkozik értünk, kéri Jézust, hogy segítsen minket a jóban.
Ezért mi is bátran kérhetjük őt:
         3.   -Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja,
                imádkozzál érettünk, bűnösökért most és   halálunk óráján.
 Ezt a 3 számozott mondatot egymás után elmondva megkapjuk az Üdvözlégy imádságot. Tanuljátok meg!
Milyen tulajdonságait ismertük meg a Szűzanyának? Engedelmes, szolgálatkész, Istenre figyelő, bátor, együttérző.
Mária nem csak Jézus édesanyja, hanem a mi Égi Édesanyánk is. Így május elején szoktuk köszönteni az édesanyákat. Máriát, a mi Égi Édesanyánk, őt is köszöntsük!

 Nézzétek meg az erről szóló videót, a Riska bábfilm sorozatban)1.7. Szűz Mária Isten anyja

Mária a mi égi édesanyánk, akit Jézus adott nekünk.
Kövesd Mária példáját: Ha sikerült valamilyen szívességet tenned másoknak, színezz ki egy korsót!
Tk. 71.o. Feladat megoldása




Összefoglalás
Milyen tulajdonságait ismertük meg a Szűzanyának?
Engedelmes a Mennyei Atyához segítőkész, szorgalmas, jószívű, alázatos, tiszta lelkű, egyszerű, megértő, nem panaszkodik, bátor
Tanuljunk mi is tőle!




Ha van időd és kedved:
Online puzzle  (Mária mennybevétele): https://www.jigsawplanet.com/?rc=play&pid=373193597c38
Online képek sorba rendezése (E) (Mária életeseményei): https://learningapps.org/display?v=pqtzni5gc20

Házi feladat
Nézd meg figyelmesen a 71. oldalon a képeket! Mária példáját követve mit tennél ezekben a helyzetekben? Majd színezd ki a képeket!



1 megjegyzés:

Angol 2021.05.25. kedd Revision of Unit 1 & 2

 Kedves Szülők és Gyerekek! A mai órán a következő feladatokat oldottuk meg és ellenőriztük: Mf 20/1.2; Mf 21/ 3,4; Mf 19/2. és MF 12/ 2. A ...